Me, Myself and I...

Foglaljuk össze a dolgokat.

Itt van ez az ember, akit alapvetően szeretek. Más kérdés, hogy ha meg kéne fogalmaznom, hogy pontosan hogy is szeretem, akkor nem tudnék válaszolni, de azt tudom, hogy valamiféle szeretet/szerelem van az irányába, ami helyzetemben meglehetősen különleges dolognak számít, azért valljuk be... Azt mondja ő is szeret vagy mi a szösz, tán szerelmes is...Általában kijövünk egymással, de ahhoz az kell, hogy én alapvetően jókedvű legyek, ő meg kedvesebb és normálisabb legyen a szokottnál, ne adj isten romantikus dolgokat produkáljon. Meg közös programokat. Közös jövőnket nem nagyon tudom elképzelni, ő viszont nagyon is...rövid távon talán én is. De nincs előttem ahogy 40 évesen nézzük, hogy nőnek fel a gyerekek...Munkahelyen úgy kell csinálni, mintha semmi sem lenne, de legalább zavar is, hogy mindenkivel bratyizik, mi meg úgy csinálunk mintha kb. ki nem állhatnánk egymást, annyira ki akarjuk kerülni egymást...A tudjukmi nem működik...több szempontból bukik a dolog. Az én bénaságomon, gátlásaimon, az ő bénaságán, vagy rossz megjegyzésein, cselekedetein...ezért vagy van egy kis valami, vagy semmi. Részemről ez még - ha furán is hangzik; de működne. Nála nyilván kizáró ok vagy egyenes út a nyitott kapcsolathoz...aminek felajánlása már önmagában is vicc volt. Elfogadása meg végképp...ez egy hülyeség. De szakítani nem akarok, maradni nem akarok. Most akkor ilyenkor mi van??! Mi a teendő vajon ilyenkor...

Hát, erre a vergődésre/szenvedésre már szavak sincsenek...de legalább megint vizsgaidőszakban sikerül ezt csinálni...

Csomó minden jár most a fejemben...persze, mert tanulnom kellene, és ilyenkor az kb. az utolsó...Nem tudom mit csinálhatnék Cs-val...alapvetően nem lenne ez rossz, de nem tudom így/ilyen formátumomban elengedni magam mellette. Folyton azon gondolkozok, hogy mi nem tetszhet már megint rajtam és biztos az xy nővel sokkal szívesebben lenne együtt, mint velem. De ez megint nem normális dolog, nem ezt kéne éreznem. Tudom nagyon jól, hogy nem vagyok tökéletes, pont ez a baj, hogy megint belementem ebbe a kb nulla önbizalmammal, pedig sokat segítene a helyzeten, ha valahonnan sikerülne szereznem. De nem tartom magam egyáltalán szépnek. Most teljesen rámentem - szerintem miatta - ezekre a külsőségekre, és ha eddig nagyjából elégedett voltam magammal, most elmondhatjuk, hogy ez teljesen elmúlt és legszívesebben minden pénzem arra költeném, hogy szépíttessek valamiket magamon...Érdekes, hogy eddig azért nagyjából ki voltam békülve magammal, most már egyáltalán nem. Majdnem biztos vagyok benne, hogy én nem tetszenék senkinek és bebeszélem, hogy milyen jó nekem, hogy egy ilyen faszi egyáltalán szóba áll velem...Emiatt legalább ugye 'egyéb részleteket' sem mondok el neki, de ezt nem lehet majd sokáig már kibekkelni. Őszintén szólva erősebb bennem az, hogy már nem akarok beégni ebbe a kapcsolatba, és ezért próbálom bizonygatni, hogy igen, tényleg jól nézek ki, meg tényleg jó vagyok az ágyban meg én vagyok a tökéletes feleség-jelölt, holott ezek közül egyik sem igaz egyrészt, másrészt halálra idegesít, hogy ezeket bizonygatnom kell valakinek és nem elég az, ami szimplán csak vagyok. Úgyhogy nem örülök. Emellett a meló egy rakás fos, és el akarok költözni itthonról. És már megint negyed 9 van, holtfáradt vagyok és nem birok már tanulni...

Nem gondoltam, hogy ilyen önző leszek, de nagyon elegem van...nincs életem. Itthon folyton ezt hallgatom, hogy 'jajj, olyan rosszul vagyok'. Sajnos egyáltalán nem tudok jelenleg együtt érző lenni. Folyton csak az jár a fejemben, hogy csak én nehogy ilyen legyek egyszer...legyen bennem annyi erő, hogy ne folyton csak panaszkodni tudjak. Habár most is sokszor ez van, igaz most még csak pasi ügyekben...De nem akarok már itthon lakni. Nem bírom már ezt az együtt élést. Nagyon vágyom rá, hogy egyedül lehessek. Legyen egy saját kis lakás, amit én tartok rendben, azt csinálok, amit akarok, nem szól bele senki, hogy mit csinálok, és kevesebb a kontakt, mert kezdek besokkalni. Nem tudom mi lesz a megoldás, lehet az, hogy valakivel elmegyek...már mindegy, hogy kivel, de másképp nem tudom megcsinálni. Nincs elég tőkém ahhoz, hogy lépjek nagyobbat. Már sajnálom ezt is, hogy nem spóroltam jobban, 4 év alatt azért már kellene, hogy legyen egy olyan tőkém, amivel legalább egy albérletbe el tudok menni és berendezni...de nincs. Sikerült eltapsolni mindent. Jó, kifizettem a diákhitelt meg vettem egy laptop-ot, de mást nem tudok felmutatni. Sok pénzt adok haza is...genya vagyok, de most az itthoni dolgok miatt vagyok ki a legjobban. Magamnak akarom megtartani a pénzem. Nem akarok beszámolni semmiről, senkinek. Fel vagyok most mérgelve nagyon megint.

Nem normális már amit művelek...a munka sem jó, meg a többi sem...

Szerintem ideje lenne munkahelyet váltanom. Csak itt nehéz. Ha máshol laknék talán kicsit könnyebb lenne, vagy ha könnyedén venném a költözést és nem járnék még suliba. Szóval nem lehet, de mégis erőteljesen gondolkozom...

Ez a kapcsolat meg vicc. Szerintem egyikőnk sem akarja igazán, de azért erőltetjük...majd hátha. Vagy valami...mert már ezt kéne csinálnunk. Komoly kapcsolat meg jövő építés...

Hát, megint ez történt...nem akarok vele lenni. Egyedül sokkal jobb. Szeretek egyedül lenni. Hiába, ezt most már ki kell mondani. Nem is az, hogy egyedül, de úgy, hogy ne kelljen agyalnom...ne kelljen gondolkozni ezen, hogy érzek e valamit, mit érzek, kell-e ez nekem. Nyilván ha ilyenek vannak, akkor nem...azért ez elég egyértelmű kezd lenni. Sajnálom, mert valahol akarnám...de valahogy mégsem...lehet, hogy csak magam miatt, nem is miatta. De nem olyan ember, akit akarok. Így nehéz bármit is csinálnia, hogy jó legyen...

Nem vagyok szerelmes, megint. Azért azt gondolom, ha az lennék, akkor jönne mindenféle érzelem, ilyenkor a szürke hétköznapokban is...és nem csak a: "na, már megint mi van"  néha...nincs bajom vele, de mégsem az igazi. Nem ő az igazi. Tudom én persze, hogy ilyen nincs, de még egy kicsit szeretném azt hinni hogy van ilyen, vagy lesz ilyen...ha valakit igazán akar az ember, azt csak érzi, nem?! Persze abba nem jó belegondolni, hogy mi lenne, ha szétmennénk, de igazából azon kívül, hogy kerülgetnénk egymást erősen, kb. semmi...szerintem. Nem hinném, hogy őt nagyon meghatja érzelmileg az egész, nekem viszont nagyon hiányoznak már az érzelmek. Nem sikerül senkinek érdemben igazi érzelmet kicsikarnia belőlem...ennyire "fagyos" lennék?! Vagy ennyire tartogatom magam valakinek (akár múltbeli egyénnek...)?! Most szívesen váltanék egyébként...munkát, lakhelyet, mindent. Persze nem garancia, hogy jobb lenne, mint ami most van, ezt legalább már hellyel-közzel megszoktam...és az új dolog mindig nehéz. Nehéz feladni a megszokásokat. Nem tudom, leszek-e szerelmes valaha...már abban sem vagyok biztos, hogy az voltam egykor. Szerettem az biztos, de Cs-t is szeretem valamilyen szinten.

Ahan, ha engedném magam, akkor még akármi is lehetne...lehet az előzőekből is lehetett volna, ha adott a "lehetőség". Mert itt azért erősen erről is van szó, hogy igazából minden adott, csak nekem kéne kicsit határozottabbnak lennem a dologgal kapcsolatban. De nem tudok és valahol nem is akarok, mert akkor túl "valóságos" lesz és onnan jön a féltékenykedés, idegeskedés, még több agyalás, majd később már szimplán csak fájdalom...Úgyhogy egyelőre jó ez így, aztán meglátjuk...Valamiért már látom, hogy nem fogunk sokáig kitartani...de nem tudom miért érzem ezt, hiszen egész jól kijövünk, az meg, hogy néha f@sz, az tényleg nem újdonság, vagyis nem kéne annak lennie...persze néha megvan a fejem falba verése effektus, de gondoltam, hogy ezzel fog járni...viszont ugyanúgy néha le akarom rázni és ugyanúgy nehéz megszoknom, hogy ő így "van"...viszont ma reggel, mikor felébredtem mellette, egész természetes szitunak tűnt és ilyen még nekem nem volt P óta...szóval fokozódik a helyzet, úgy is mondhatnám. Habár most megint érdekes időszak jön, mert tele leszek munkával meg sulival, szóval ilyenkor mindig érdekesebb a dolog alakulása...vagyis visszafogódik a dolog, nem kicsit...

Na, hát ha ezt a részt mindig ki tudnám így bekkelni, akkor akár még működhetne is a dolog...nagyjából...csak ehhez az kell, hogy az agyam kb kikapcsoljam...az meg ugyebár nehézkes lesz...

Hát, nem tudom mi lesz...azt hiszem ez volt az előző post is, de csak az jön le, hogy nem nagyon akarom én ezt...próbálom ledönteni a korlátaimat, de nem megy. Vele meg főleg nem. persze nem vagyok egyelőre biztos abban, hogy bárki mással sikerülni fog, de Vele nem működik...most volt ennek a záró akkordja. csak azt éreztem, hogy nem akarok itt lenni, nem akarok vele lenni. akkor mégis csak nem jó valami...nem?! ennyire ne akarnék párkapcsolatot?! vagy csak vele nem akarom? de nem látom egyszerűen magunkat hosszú távon...és szerintem most már vagy annak van értelme, ha szórakozik az ember vagy annak, ha teljesen komolyan vesszük, de akkor aztán tényleg...és értem én, hogy most épp ő komolyan gondolná, de ez rajtam nem sokban segít...csak tovább agyalok a dolgon...ami tudom én, hogy nem jó, de most már megvolt a "kicsit jól érzem vele magam, aztán meglátjuk része" és most jönne a "majd meglátjuk"...és megláttam, hogy nem akarom...nem tudom tisztán megmagyarázni, hogy miért nem, csak egyszerűen nem. persze lehet hogy 2 hónap múlva meg mondjuk majd rágom a kefét, hogy normális vagyok-e, hogy olyan pasit dobok/dobtam el magamtól, akivel elvileg akartam lenni...de nem tudok azon változtatni, hogy jelen pillanatban azt érzem, hogy nem akarok vele együtt lenni. semmilyen formában...